Néha ideje elgondolkozni. Merre tart az ember? És egyáltalán: érdemes e arra tartania?

Vannak életszakaszok. A megfelelő átlépéshez egyikből a másikba kellenek rítusok. Lezárások. Különben nem is igazán fogja tudni az ember, hogy épp hol is tart. Most valahogy így vagyok én is.

Ja, még mielőtt- a klip szövege miatt került be a bloghoz, meg mert nagyon sok Hoolgiansen voltam, a sztorik nem kapcsolódnak hozzájuk!

Szóval régebben rengeteget buliztam. Koncertekre jártam, zenészekkel barátkoztam- no, nem gruppie voltam, hanem csak élveztem a pezsgést. Zenész pasim soha nem volt, bár volt kettő, akikkel felmerültek dolgok, de aztán nem lett semmi. Az egyikkel megbeszéltük, hogy ááá, nekünk ez nem fog működni. Inkább most hagyjuk abba a dolgot, amíg nem kapcsolat van, hanem csak alakulgatna valami. Mert már akkor látszott, hogy nem fog ez így menni... És megmaradt a barátság. Nem az ő hibája, hogy elmaradtam az életéből. Pedig tényleg napi kapcsolatban voltunk, a barátnője nekem is barátnőm lett. Meg ilyenek. Sőt, a csaj tudta is, dehát azt, ami volt, nem lehet közös múltnak sem nevezni... Nem tudom, na, de ha megkérdeznék, hogy hány exem volt, pl őt sem számolnám bele.

A másik zenésszel a napi kapcsolat még mindig tart. Ő az igazi jóbarát. De ő messze van, a személyes találkozás már vagy két éve húzódik-halasztódik... Vele én csesztem el, amikor épp csak huszonévesen azt mondtam, nem, zenész csaja nem akarok lenni. Nem akarom, hogy csak strigula legyek. Később -még akkor nem lévén internet és mobiltelefon...- megírtam neki, hogy lett barátom, stb. Abban a kapcsolatban kilenc évig voltam amúgy... Na, a következő koncert, amikor találkoztunk... Rám nézett és annyit mondott: legalább most kettőnk közül az egyik boldog.

Mit kellett volna akkor tennem? Akkor kellett volna lépnem? Akkor az még fiatal kapcsolat volt, lehetett volna... De az életben az egyik legszomorúbb szó a VOLNA...

A hétvégén zsákokba kerülnek régi ruháim. Amiket már nem hordok, mert már megkomolyodtam (??? haha... na... mind1) vagy már úgysem fér bele az adott ruha stílusa az életembe. Mert már úgysem fogok koncertekre járni. Talán valakinek meg még jók lesznek. Talán lesznek ezeknek a ruháknak olyan kellemes emlékei, mint amilyenek nekem vannak.