Meséltem már, hogy van egy magyar vizslám? Lehet, hogy még nem tettem volna róla említést? Nem hinném. Hiszen már hat éves. Kislány... najó- most már nem kislány, hanem lassan vénasszony... :) Imádom. Hiszen pasik jöttek és mentek az életemben, de ő mindig velem volt. Hozzám bújt, ha sírtam és szomorú voltam. Hozzám bújt, ha magányos voltam. Hozzám bújt, amikor beteg voltam... És még sorolhatnám. Szóval igazi társ. És emiatt nem mindig hiszem azt, hogy tisztában lenne azzal, hogy ő tulajdonképp kutya. Mert persze, na jó, fúj, meg egészségtelen sok ember szerint, de amikor épp nem volt társam, akkor bizony engedett a szívem és az ágyban velem együtt alhatott. Most ez ugye kb. két éve szünetel. De ő megérti. Nagyon jó kis társ. Bár féltékenykedik és hisztizik néha... De meg lehet szerintem érteni őt is.

Nem szokásom őt mindenféle versenyekre vinni. Szép kutyus, arányos, és még sorolhatnám, de nincs törzskönyve. Egyszer már poénból beneveztem egy netes szépségversenyre. Az első ötvenbe jutott be- de ugye a netes szépségversenyek csak arról szólnak, hogy kinek hány mozgósítható ismerőse van a szavazásra. De egy nap, amikor már lement a verseny, csörgött a telefonom, hogy a netes kutyák közül meghívnak tíz kutyust egy állatsegítő alapítvány által rendezett bálra egy mini szépségversenyre. Lenne kedvünk elmenni? Hát persze, hogy volt! Kutyusom ott a harmadik lett- az első ott is az a kutyus lett, aki a neten, és hozzá kell tennem, hogy ő ott biztos, hogy joggal lett első, mert tényleg gyönyörű kutyus!

Ma megint egy versenyre mennénk. Tegnap este megfürdettem kutyusomat szépen, illatos kis kamillavirág lett belőlle. Lassan indulok. Nagyon izgulok. Szerintem ő is...

Majd mesélek, mi lett a vége!