Biztos neked is volt már olyan napod, amire azt mondtad, hogy na, már tényleg több a soknál! Az én életemben is vannak ilyenek. A tegnapi is ilyen volt, ezért nem is volt semmi erőm írni este.

Egyrészt a meló. Adatfeldolgozás. Reggel már épül a jenga torony a feldolgozni való papírokból. Aki a tetejére rakja a saját adagját, már kérdezi, hogy teheti e, vagy fel fog vajon borulni az egész? De áll. Napközben pedig alaposan megfogyatkozik.

A szememe már jojózik a monitortól és már csak a hazamenetel éltet. A többiek kérdezgették ugyan, hogy maradok e a megbeszélésre, de mondtam, hogy én nem, hiszen nem ügyfelezek. Valóban nem is kellett volna maradnom, de a nagyfőnök azt mondta, hogy nem árt, hát maradtam. A megbeszélés laza két órát tartott és az lett a vége, hogy az egyik munkatársam felmondott...

Ennek megfelelő nyomott hangulatban indultam haza, kedvemet még a ködszitálás is rontotta.

Közben felvillant bennem, hogy mi lesz, ha megint későn érek haza és kutyuskám "szeretetcsomaggal" illatosítja be a lakást, de a rémképet gyorsan elhessentettem.

Leszálltam a buszról. Vár a meleg lakás, egy forró fürdő, miegymás... A miegymás meg a rendőrség volt a lépcsőház bejáratánál, hogy nem lehet bemenni a házba. Az előtérben épp ment az akció, két pasit vittek el, részegen, késeket szedtek el tőlük... A szemerkélő esőben állni és reménykedni, hogy hamarosan végre...

Egy negyed óra múlva már a forró fürdőben voltam, a habfürdős vízbe az államig bújtam, és vártam, hogy kimossa a víz a tegnapi napot belőllem... Mert több volt, mint elég!