Vagy körbe és körbe... vagy mint egy karnevál. Ahol minden van, de minden olyan furcsa, szürreális és bizonytalan. Na, mostanában pont ilyen az életem.

Egyrészt- reggelente néha visítani tudnék a csontjaimba és izületeimbe belehasító fájdalomtól- az ágyból való előmászás néha annyira fáj., hogy sírni tudnék.  Legszívesebben fel sem kelnék. De menni kell.... /Másrészt persze lassan a munkahelyem gondolatától is rosszul vagyok, de ez most más tészta!/  Járom az orvosokat, hogy kiderüljön, hogy mi is ez az egész, de semmi... Gyulladást jelez a szervezetem- ez egy vérvétel és egy pajzsmirigy ultrahang eredménye, mire a belgyógyász meg közölte, hogy nincs semmi bajom. Majd ha lenne időm, persze, elviszem a leleteket a háziorvoshoz- fiatal srác, most vette át a praxist, eléggé sok bizodalmam van benne. Meg vannak ismerősök is a város egyik kórházában- csak oda még macerásabb lett volna bekerülni. Hülye voltam, hogy nem vártam inkább kétszer annyit egy másik dokira, de ez már így marad. Várok tovább.... Mondjuk... Tudod, amikor közlik, hogy rákod is van, nem tudom. Jó- jóindulatú és a doki szerint semmi kezelést nem igényel. De akkor is- ha ezt közlik veled, azt hiszem, teljesen normális, hogy azért forog egy kicsit veled a világ és nagyon elveszettnek érzed magadat egy darabig.

Ja: közben meg persze, hogy most sem bírtuk sokáig egymás nélkül a szerelmemmel. De tudod, amikor ennyiszer szakít és kibékül valakivel az ember... nem tudom... Mindegy- én már nem számolok! Csak létezem!