Üvölteni tudnék, de tényleg, komolyan!

A Kedvesem nyaral a családjával. És az én családom? Na, köszi, az most épp hullik szét, ahogy elnézem. Egy családi konfliktus teljesen elhatalmasodott, aminek most az a vége, hogy én részemről nem nagyon akarom keresni a szüleimet. Hogy rám nem lehet számítani, meg ilyenek. Iszonyatosan megbántottak, mert úgy érzem, egyáltalán nincs igazuk.

Egész életem eddig szinte csak arról szólt, hogy NEKIK megfeleljek. Ez soha nem sikerült. Mindig én voltam és maradok is a fekete bárány.

Elmegyek, sétálok egyet, kiszellőztetem a fejemet. Nagyon sok dolgot kell átgondolnom. A Kedvesemmel már megint azon agyalunk, hogy vagy elköltözünk az ország másik felére, vagy keresünk valami melót külföldön...... De ne tudjátok meg, nagyon szar érzés- alapvetően szeretem a stabilitást és az állandóságot az életemben...