Tudom, jól el vagyok tűnve. Bocs, semmi kedvem nem volt írni. Összevesztünk a szerelmemmel. Nem kicsit... De ért bennem is az elhatározás, hogy nem, most már ennek vége, elegem van... De ha meglátom... hát na- szeretem.

Soha nem mondta egyikőnk sem, hogy hibátlanok lennénk. Azt hiszem, túl erős mindkettőnk személyisége és egyikőnk sem tudja, mi az: engedni. Persze így meg egy kapcsolat sem működhet sokáig. Majd meglátjuk. Írtam már régebben is, hogy viszont összetartozunk és nem bírjuk egymás nélkül. Ez van most is...

A szüleimmel is összevesztem megint. Ez most mondom, ilyen időszak. Abban a veszekedésben meg aztán végképp nem érzem magamat hibásnak. Sőt, sajnos azt kell mondanom, hogy aki hibás lehet benne, az csak édesanyám. Pedig apuval vesztem össze. Csak apu már erről, úgy érzem, már megint nem tehet. Volt már ilyen. Nem olyan rég. Hangokat hallott és teljesen összeomlott. Szerintem most is ez van. De ettől még nagyon fáj. Mert lehet, hogy azért a drága anyukám még keveri azért a szálakat a háttérben. Ezt holnap akarom megtudni és ha beigazolódik, akkor tényleg el leszek veszve a világban. Mert rosszindulatot mindenkitől várhatna az ember, csak a saját szüleitől nem. Jó, tudtam, hogy a mai világban mindent a pénz irányít, de a családi kapcsolatokat nem ennek kellene. A szívem szétszakad, ha erre gondolok. Sokkal jobban fáj, mint bármi más a világon. Ezt csak azt tudja, aki élt át már valami hasonló dolgot.

Mindemellett, vagy pontosan ezért, elkezdtem egy teljesen más stílusú életet élni. Egyrészt ott van a bringázás. Nem mondom, hogy mindenhová azzal megyek, vagy valami. De ha tehetem, ha olyan lesz a napom, akkor melózni bringával megyek. Holnap mondjuk pont nem, mert véradásra kell mennem. Aztán meg hamarosan talán életem egyik rossz szakaszának végére pont kerül. Mert talán nem is az a legrosszabb, hogy mi van a kedvesemmel meg a szüleimmel. Mert azokat helyre lehet tenni. Csak teljesen váratlanul és számomra megmagyarázhatatlanul elkezdtem hízni. Emiatt kell mennem vérvételre is, meg aztán más vizsgálat is kell. Hogy ki tudják zárni, hogy nem e a pajzsmirigyem csinálja ezt. Valahol megnyugvás a gondolat, hogy azért hízok, mert beteg vagyok. Ha viszont kiderül, hogy nem azért, akkor nem tudom, mi lesz. Mert nem érzem úgy, hogy sokat ennék. Kenyeret most nem eszek, a tésztát is kiiktattam... Tudom, hogy hol bújnak meg plusz kalóriák az étrendemben, csak tudod, ha azokról is le kell mondanom, akkor elég rossz lesz. Mert nem akarom megvárni, amíg mettomén 15-20 kiló feleslegem legyen. Most van kb. 5-6, amit meg viszonylag tud kezelni az ember... legalábbis azt hiszem... De azért nagyon félek. Mert nem szabad elhíznom, vigyáznom kell, mert már így is szedek egy szívgyógyszert. Pontosabban béta blokkolót. És emiatt azért félek....

A másik változás, hogy nekiálltam főzni. Főzni eddig is tudtam, csak nem voltam rászorítva. A régi életrend szerint én napközben dolgoztam és mire hazajöttem, addigra valaki, anyu vagy apu napközben megsétáltatta a kutyámat és a hűtőben ott volt a főtt étel... De közben összevesztünk és most főzök. Szeretek főzni amúgy, szóval ezzel nekem semmi gondom nincs. Sőt- voltam már azóta főzőversenyen is, ami tök jó buli volt. Nyerni ugyan nem nyertem, de nem is gondoltam rá, hiszen a városon kívülről is jöttek csapatok sörsátorokkal, grillekkel és bográcsokkal, szóval úgy felszerelve, mint egy tábori konyha... De mi jóllaktunk. Volt mondjuk egy kis malőr... De majd ezt holnap elmesélem. Már így is sokat írtam, és ha most nem hagyom abba, írok egész nap!