Na, hol kezdjem? Tegnap este ugye úgy volt, hogy megyünk, pörgetünk egy nagyot és a fotós oldalt meg ezt is elszédítem a frenetikus tűzzsonglőrös képeimmel. De utálom, amikor ez történik. Hívtam a barátnőm, hívtam, csak nem vette fel. Egyedül meg baromira nem volt kedvem menni. Meg akkor ki fényképezi, amikor én pörgetek, avagy ÉN kit tudtam volna fényképezni? Na, mind1, ez már így marad. Cserébe veszekedtem egy hatalmasat a szerelmemmel. Csak azt nem tudom, most tényleg, hogy együtt vagyunk e? Én szeretem, csakhát... igen... Nem mondtam én soha, hogy hibátlan lennék...
De tudod. Talán megint kapott egy olyat a környezetétől, egy olyan jelet, amin elgondolkozik, hogy mennyire jól jár velem... Az egyik legjobb barátja szakított a barátnőjével. Mert az már sokadszorra megcsalta. De várjál, van más is a környezetében- az egyik legjobb barátnőjének meg a férje akar lelépni, ott meg ráadásul pár hónapos babais van...
Közben meg most már azon gondolkozom: az utóbbi időszakban leírt történetek meg ennek a két esetnek a fényében csak én látom, hogy lassan egy normális párkapcsolat sincs?! Legalábbis az én környezetemben?! Egyáltalán nem értem!
