Azt hittem, hogy holnap ilyenkor már itthon lesz. De nem... Oké, az egyik szemem sír, a másik meg nevet.

A kocsijukat meg tudták csinálni, úgyhogy folytatták a Kedvesemék a nyaralást és most Ausztriában vannak.

Ma a munkából hazafelé az jutott eszembe, hogy a szingliség állapota mennyiben hasonlít az özvegységére? Ez onnan jutott eszembe, hogy Dot egy barátunk anyukája próbálta vígasztalni- az ő férje meghalt. Tudom, hogy valahol hülyeség a párhuzam, de ha belegondolunk, sokszor van olyan, hogy mi még maradnánk a párunkkal, mert szeretjük, de a szerelem az ő részéről elmúlt... Hányan maradtak már egyedül a lángoló érzéseikkel?

Ja, amúgy már írtam, hogy imádok fotózni, ez egy saját képem. Egy kicsit szomorú vagyok ma és nagyon fáradt, úgyhogy bocs, a mai ilyen hangvételre sikeredett....